Megszállta az izraeli hadsereg a Hamász erődítményét Gáza északi részén
Páncéltörő rakétákat, indítórakétákat, egyéb fegyvereket és különféle „hírszerzési anyagokat” találtak a helyszínen.
A nemzetbiztonsági szakértő nem lát sok esélyt a tűzszünetre.
Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő arról beszélt az InfoRádióban, hogy szerinte az izraeli háború még mindig csak az elején tart.
„Túl nagy a terület ahhoz, hogy alapos munkát végezzenek, a fő cél ugyanis a Hamász teljes felszámolása” – fogalmazott a nemzetbiztonsági szakértő – számolt be róla az Infostart.
Meglátása szerint egyelőre „csak” az északi résszel foglalkozik Izrael,
de a déli is sorra kerül majd, emiatt a harcok el fognak húzódni. Az azonban tény, hogy a Gázai övezet teljes egészét az izraeli hadsereg már körbevette, „se ki, se be”.
Komoly problémát jelent, hogy még mindig sok civil tartózkodik a térségben. „Aki megy, megy, aki nem, nem. Utóbbi esetben nagy baj van, mert az izraeli hadsereg onnantól azt mondja, hogy aki marad, ellenségnek számít, ennek megfelelő bánásmódot fognak irányukba mutatni” – mondta.
A szakértő szerint nem valószínű, hogy tűzszünet lesz. „Izraelnek nem érdeke, hogy a Hamász újabb erőket csoportosítson. Sajnos porig fogják rombolni Gázát, más megoldás nincs” – mondta.
Kis-Benedek József szerint Izrael célja a Hamász teljes kifüstölése a területről.
Ez akár egy év is lehet, vagy még ennél is több.
Erre fordítanak jelenleg mindent. Másik részfeladat: kiszabadítani a túszokat, ez egyelőre nem működik. Hatvan embert már megöltek, ráadásul nem a hamászosok, hanem az izraeli hadsereg támadása következtében haltak meg” – árulta el a nemzetbiztonsági szakértő.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Páncéltörő rakétákat, indítórakétákat, egyéb fegyvereket és különféle „hírszerzési anyagokat” találtak a helyszínen.
***
Nyitókép: MENAHEM KAHANA / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.